Mi a siker kulcsa? - Előadássorozat a budapesti Burattino Általános Iskolában.

Alapítványunk 2017.október 19-én tartott két előadása volt az első lépés a Burattino Általános Iskolával való közös együttműködésünknek. A halmozottan  hátrányos helyzetű fiatalok oktatásával foglalkozó iskolában családias hangulatban , közvetlen, barátságos légkörben tartottuk meg előadásainkat. Az alsó majd a felső  tagozatos diákokkal együtt dolgoztuk fel, hogy egyéni döntéseikkel hogyan tudják megélni életük kissebb-nagyobb örömeit, saját sikereiket, egyéni boldogulásukat. Az előadásoknak nagy sikerük volt a tanulók és a tanítók körében is, az előadások kötetlen beszélgetésként  folytatódtak tovább, kicsöngetés után is.

A következő alkalommal a Kuvasz és Ember Programmal, immár ismerősként látogatunk vissza.