Biológiai növényvédelem

A biológiai növényvédelem alkalmazása több évszázados múltra tekint vissza, és az évek múlásával a módszereit és szemléletét tekintve jelentős fejlődésen ment át. Magyarországon a 80-as évek elejéig egy-egy elszigetelt gyakorlati siker mellett a biológiai növényvédelem megmaradt a kutatási szférában és a biotermesztők gyakorlatában.

Sajnos szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a mezőgazdasági tevékenység az egyik legkörnyezetkárosítóbb emberi tevékenységek közé tartozik. A mezőgazdasági területek kialakításával, nagyüzemi művelésével az ökológiai egyensúlyban lévő természetes ökoszisztéma helyére egy fajszegény, felborult egyensúlyú növényállomány került. Annak érdekében, hogy termés legyen a területen, és a felborult egyensúly miatt felszaporodott a kártevők és kórokozók „ne egyenek” meg mindent, szintetikus kemikáliákat alkalmaznak ellenük, ami terheli a környezetet különböző méreganyagokkal és az előállított élelmiszer sem biztos, hogy vegyszermenetes lesz.

A biológiai növényvédelem segítségével ezek a káros hatások kiküszöbölhetőek, hiszen a módszer alapja, hogy a kártevők és kórokozók ellen, nem a kemikáliákat, hanem a kártevők és kórokozók természetes ellenségeit veti be, esetleg csapdázással vagy szaporodásuk megakadályozásával csökkenti le a kártevők szintjét a kártételi küszöbérték alá. Fontos, hogy a természetes ellenségeknek kedvező körülményeket biztosítsunk. Ilyenek az ökológia kiegészítő területek létesítése és megtartása (virágzó foltok telepítése, természetes növénytársulások meghagyása, sövények létesítése, kismértékű gyomosodás tűrése stb.), amelyek búvóhelyek és a hasznos szervezetek fennmaradását szolgálják. A növények társítása sok esetben segíti a hasznos szervezetek táplálékának biztosítását (ernyősök, ajakosok, pillangósok, keresztes virágúak stb. társítása, pl. a gyümölcsösben előnyös). Fontosak a segítő szervezetek hatékonyságát növelő eljárások, mint pl. a fülbemászók részére nappali búvóhelyül szolgáló, nyílással lefelé, szalmával, szénával megtöltött, felfüggesztett virágcserép, az énekes madarak odúi, T-fák a ragadozó madarak részére stb.

A biológiai növényvédelem az alábbi előnyökkel jár:
 

  • Legkorszerűbb készítményeinek hatékonysága akár felülmúlhatja a kémiai anyagokét.
  • Nem károsítják a környezetet, és a hasznos élő szervezeteket (pl. katicabogarak, fürkészdarazsak).
  • Segít visszaállítani ökológiai egyensúlyt.
  • A természetes ellenségek megkímélésével csökken, vagy megszűnik bizonyos kártevők elleni védekezés szükségessége (pl. atkák a szőlőben).
  • Nem marad utánuk veszélyes szermaradvány a végtermékben.
  • Nem kell számolni az értékesítést nehezítő várakozási időkkel.
  • A legtöbb biológiai növényvédelmi eljárás preventív, tehát a kártételt megelőzi.

Alkalmazott szervezetek:

Gyakran használják fel segítségül a baktériumokat a hernyókártevők és a molyok (gyapjaslepke, szőlőmolyok, sodrómolyok, káposztalepke) ellen, ilyen például a Bacillus thuringiensis, amely egy olyan baktérium, amelynek többféle törzse különböző rovarcsoportokra mérgező toxinokat termel.

A kártevő rovarok irtásában nagy segítséget nyújtanak az énekes madarak, például a cinegék és a harkályok, célszerű róluk télen is gondoskodni és táplálni őket. Sok rovart pusztítanak el a kertekben élő emlősök közül a sünök, a denevérek és a vakondokok. Ugyanezen okból nagyon hasznosak a békák, a gyíkok és a siklók. A hasznos, rovarpusztító rovar a katicabogár, valamint a fürkészdarázs, amelyek nagyon jó hatékonysággal pusztítják a levéltetveket. Segítségünkre lehetnek a fátyolkák, a fülbemászók, az aranyos bábrablók. A fürkészdarázs a liszteske ellen vethető harcba igen sikeresen. Tripszek ellen a ragadozó poloska és a ragadozó atkák lehetnek sikeresek. Takácsatkák ellen szintén ragadozó atkákkal (Phytoseiulus persimilis ) lehet felvenni a harcot. Házilag is betelepíthetők a hasznos ízeltlábúak levágott ágakkal, növényi részekkel.

Mikrobiológiai gombaölő szerek közül eredményesen alkalmazható a különböző gyökérrothadást, palántadőlést, valamint a fuzáriumos hervadás ellen a Streptomyces griseoviridis sugárgomba, amely zöldségfélékben, dísznövényekben és dinnyében kiválóan alkalmazható.

Örömteli kertészkedést kívánunk!