Borzongatóan szellemes délután a HorrorKa Tanösvényen

A PDF Állat-és környezetvédelmi Alapítvány VarázsVilág csapata a Csodás Hagyatékunk Akadémiával együttműködve tartotta meg a héten Halloween-i programját – egy izgalmakkal teli ismeretterjesztő családi délutánt - a Rotary Tanösvényen. Gyermek és felnőtt egyaránt kaphatott vámpírfogakat, koponyát, vagy éppen (mű)vérben fürdő sebhelyeket az arcára, és válhatott igazi „Rémséggé”. Az interaktív program során a gyermekek szüleikkel együtt fedezhették fel a Halloween misztikus hagyományának valódi, kelta eredetét, az ünnep természettel való együttműködésében rejlő igazságait, valamint szimbólumainak - mint például a tűz, és a fény, vagy az uralkodó színeinek- fekete és narancssárga összetett, kevéssé ismert jelentését.

Már az ösvény bejáratánál rettenetes boszorkányok és Halloween-i alakok várták az érkezőket. Az így megalakuló Horrorka csapat a félelmetes arcokat magukra öltve együtt nézett szembe a sötét erdő rejtelmeivel és többek között saját félelmeikkel is. A résztvevők az útvonal során számos feladat megoldásán keresztül sajátították el a hagyományok rejtette ismereteket, kerültek közelebb az élet és halál kapujának – a Halloween misztériumának - mélyebb megértéséhez.

A „Fejvadászat” állomásán nyalánkságok mellett titkos információkat találhattak a Halloween ősi eredetéről. Az „Agyrém” helyszínén a szellemi koncentráció és a célzott mozgás számított, hiszen zombik, szelleme, macskák állták útjukat.

Miből főzzünk magunknak életet erősítő főzetet? A Banya Büfében választ kaphatott e kérdésre a vándor, ki-ki meglelhette a hozzávalókat saját bűverejű gyógynövénykeverékéhez. Az „Unikornis ital”, a „Kóválygó lé” és még számtalan bájital gyógynövényes összetevőit kellett felismerni, és az alapanyagokat összeválogatni. A Varázs-tanyán előkerült az üst, a HorrorKa csapata pedig megnézte, hogyan szítja az életet az ital tüze.

Az élők és holtak világának kapcsolatát, az elmúlás és újjászületés, valamint a fény és sötétség iránti természetes közeledést, hozzáállást, a félelmekkel való megküzdést oldotta a délután. A program végén a közös „Rémjó” bulin faragtuk Jack töklámpását és gyurmáztuk a méhviasz gyertyákat, hogy segítsük a szellemek útját, melyeket végül mindenki hazavitt, otthon tovább őrizve ennek a különleges délutánnak a hangulatát.