Heti ötös - Furcsa tengerlakók
Ebben a cikkben olyan fajokkal foglalkozunk, melyek egyszerre a legfurcsább és leggyönyörűbb képviselői a vízi életmódnak. Szokatlan külsejükkel, tulajdonságaikkal, érdekes táplálkozási módjukkal, vagy táplálékaikkal az eddigi háttérből a népszerűség színterére úszhatnak. Számos jelzővel illethetjük őket: csúnya, ijesztő, esetleg túl sok lába van, vagy túl nagy a szeme”, azonban fontos, hogy az egyes, esetlegesen nem túl megnyerő jellegzetességek az élőlények egyedi és rendkívüli mivoltát erősítik, melyeket érdemes tüzetesebben megismernünk.
Merüljünk el eme 5 különleges tengeri faj tulajdonságaiban:
1. Sáskarák (Stomatopodoa)- a tengeri ökölvívás királya.
Ez az apró rák kinézetre igen különös, ugyanis rengeteg lába van és nagy sajátos szeme. Az első pár lába ollóban végződik, állkapcsi lábai pedig az evolúció során fogólábakká alakultak. Ezek a fogólábak az imádkozó sáskáéra hasonlítanak, nevét is innen kapta ez a csupa-láb rák, mely külön a fogólábú rákok (Stomatopoda) rendjéhez tartozik. Körülbelül 200 faja létezik, leginkább a Földközi-tengerben, Délkelet-Ázsiában az Atlanti- és a Csendes-óceáni partvidékek vízinövénnyel borított aljazatain ragadozóként szerzi áldozatait. Olló típusai alapján 2 súlycsoportba osztható: az egyik lábával villámgyorsan leüti, míg a másik ollóját lándzsaként használva, kevesebb mint 1 ezredmásodperc alatt döfi le az áldozatát. A boxoló sáskarák körülbelül 500 ütést végez el, mialatt mi egyet pillantunk, azaz 800 mikroszekundummal győz kiütéssel áldozata felett. És ez még nem minden, hiszen összesen 16 eltérő fotoreceptor van a szemében. Szeme több tízezer aprócska egységből, úgynevezett kehelyszemekből tevődik össze, amelyek mindegyike külön fotoreceptorokkal és optikai ideggel rendelkezik. A sáskarákok az egyetlenek az állatvilágban, akiknek látószerve képes detektálni a körkörösen polarizált fényt és az egymástól függetlenül mozgatható szemekkel a térlátás is lehetséges. Ez a kivételes rák termetéhez képest rengeteg kivételes tulajdonsággal (a násztáncáról, és színeiről nem is volt szó!), és igen szokatlan erővel is rendelkezik, melyet többek között katonai kutatásokra is felhasználnak.
2. Édesvízi varangyhal (Allenbatrachus grunniens), a szerenádozás lovagja.
Bár ez a hal külsőleg nem túl megnyerő, párzási időszakban hallható nászéneke sorra hódítja a varangyhal lányok szívét. Nevét meghazudtolva valójában többnyire a Csendes óceán lakója, de kedveli a folyótorkolatokat is. A békahal-félék családjába tartozik, ragadozó. Egyesek Röfögő halnak is hívják, és épp ez a tulajdonsága, amiért a varangyhal a „tengerek Rómeója”. Andrew H. Bass, a Cornell Egyetem neurobiológusa és etológusa kutatásaiban azt találta, hogy a varangyhal vokális idegeinek szerveződése hasonló kétéltűek, madarak és az emlősök vokális rendszeréhez, ami alátámasztja a fejlődés közös evolúciós eredetét. A kutatások alapján kétféle hangadást különböztetnek meg e halnál: egyik az ívási rituálé részeként egy zümmögő hang, a másik egy fészket védelmező mormogás. Packázni nem is éri meg vele, ugyanis kettős méregkészüléke, mely hasonlít a kígyók csatornás méregfogához, komoly fájdalmakkal és embereknél magas lázzal jár.
3. A Glaucus Atlanticus
Jelszava: „Ami nem öl meg, az megerősít”. Ez az élőlény ismert nevei a kék sárkány, vagy tengeri fecske és egy nyílt tengeri mérsékelt övi és trópusi vizekben élő ritka csupaszkopoltyús csigafajta. Csodálatraméltó ezüstös kék ruhájában lebeg a víz felszíni áramlatait meglovagolva, hasában található légtömlőjének köszönhetően fejjel lefelé. Kifejlett egyedei 3 cm-esre nőhetnek. Amilyen pici, olyan merész is, ugyanis kedvenc eledele a mérgező portugál gálya. A gálya mérgére immunis, azt különválasztva speciális tömlőjében gyűjti össze, ahol még veszélyesebb méreggé alakítja át. A mérget tollszerű ujjaiban raktározza. Ausztráliában gyakori a kék sárkány csípés, főleg gyerekeknél.
4. Az organikus porszívó, azaz a földközi- tengeri uborka (Holothuria forskali).
Nyaralásunk során úszkálva, vagy búvárkodva a víz mélyére tekintve biztosan láttuk már ezt a tenger fenéken elnyúló zsákszerű testet. Ez az élőlény a tüskésbőrűek törzsén belül a tengeri uborkák osztályának egyik faja. Nincs karja, gyakran még váza és lába is hiányzik. Szinte mozdulatlanul éli a tengeri uborkák hétköznapjait a tenger mélyén. Miért is olyan különleges? 1100 faja létezik, és úgy tartják, 8000 méter körül a tengeri élőlények 90%-a tengeri uborkákból áll. Bár igen nehéz megkülönböztetni, melyik oldalán van a feje és melyiken a tompora, az általa elvégzett munka igen jelentős. Táplálkozása során az iszapot szűri át (ún. detrituszfogyasztó), a vízből szájnyílása körüli tapogatóival porszívózza ki a szerves hulladékot, törmeléket, maga után így tiszta homokot hagyva. Védelmet is nyújt, ugyanis némely halfaj (bújkálóhalak),- számunkra kissé taszító módot választanak búvóhely szerzésre - az uborka végbelén át jutnak annak tápcsatornájába. Néha még le is csippentenek légző-, és szaporodószervéből, ez persze az uborkának nem okoz gondot, hiszen képes azt regenerálni. Az önvédelme is igen sajátos, és bár nem követendő, de figyelemre méltó. A tengeri uborka ugyanis veszély esetén a külvilágba engedi belső szerveit, mondhatni kibelezi magát, ezzel elriasztva a támadóját. Aggodalomra azonban semmi, ok, pár héten belül visszanöveszti azokat. A távol-keleten igazi ínyencség a tengeri uborka, egyesek szerint afrodiziákum.
5. A páva lepényhal, a tengerek kaméleonja (Bothus lunatus).
Ez a hal, -hiába kapta nevét a páváról-,sem a szépségéről nevezetes. Furcsa lapos teste, szokatlanul nagy, dülledt szemei, és ferde szája igen furcsa küllemet ad neki. A Páva lepényhal másik neve a Virágos lepényhal, nyugalmi helyzetben barnás alapon kék pettyeket visel. A nyugati Atlanti-óceántól délre Brazíliáig egészen az Atlanti-óceán keleti régióig éli „lapos” életét. A lepényhal mind a jobb, mind a bal szeme egymás mellett, a tenger felszíne felé meredve helyezkednek el és ugyan csak, mint a kaméleon szemei, egymástól függetlenül, bármilyen irányban kémlelhetik a vízi világot. E hal érdekessége, hogy „szimmetrikus” halként születik, jobb szemével a hal fejének jobb oldalán, és később ez vándorol át a bal mellé, valamint kezd el a hal oldalirányba úszni, rájákhoz hasonló hullámzó mozgással. A Páva lepényhal az álcázás mestere. Rejtélyes színeit zsákmányainál és a rá vadászóknál is tökéletesen alkalmazza. Úszása kissé ügyetlen, és így figyelemfelkeltő is, épp ezért inkább a tenger alján, vagy a sziklák oldalán kúszva közlekedik, közben pedig szabadon váltakoztatja színeit a körülöttük lévő minták és színek alapján. Színeit akár 8 másodperceként is képes változtatni a bőrében található specializálódott sejtjei segítségével, melyek a pigmenteket tartalmazzák. Kevés tengeri faj képes változtatni a színét (polipok, és tintahalak), épp ezért a Páva lepényhal nagyon ritka faj. Bár kutatók még nem találtak magyarázatot a pigment-sejtek és a szemek biofizikai és molekuláris összefüggéseire, az bizonyos, hogy a hal látásának van szerepe az álcázásban.
Erő, leleményesség, átváltozás, átformázás. Támadás és rejtőzködés. Ezek az élőlények kinézetük nagyszerűségét elképesztő tulajdonságokkal fokozták és vértezték fel magukat, hogy a külvilágban érvényesülhessenek. Ők önmaguk, a saját módjukon. Rajtunk a sor, az emberi életünkben…